Ismét több tucat embert öltek meg
Kiirtották egy család 13 tagját Szíriában
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) közölte: a szíriai belbiztonsági erők legalább 46 embert öltek meg csütörtökön, köztük egyetlen család 13 tagját.
2012.02.23 18:59MTIA londoni székhelyű szervezet szerint a családdal Hama tartomány Kfar al-Ton nevű falujában végeztek, amikor a rendszer fegyveresei megrohanták a települést. Ugyanebben a központi tartományban még négy halálos áldozat van, köztük egy négyéves kislány és egy 12 éves kisfiú.
A rendszer elleni felkelés egyik központjának számító déli Deraa városban kilenc civil, köztük egy gyerek vesztette életét, de közben szökött katonák megölték a reguláris erők öt tagját is.
Az ország második legnagyobb városában, az északi Aleppóban (Haleb), ahol eddig nem volt komoly mozgolódás a rendszer ellen, a helyi egyetemen kétezres tüntetés volt a campuson belül, de a rendőrség ott is a diákokra támadt, és könnygázt vetett be ellenük.
Egy helyi ellenzéki aktivista arról számolt be, hogy a biztonságiak "elektromos botokkal" verték a diákokat és diáklányokat. A tanulók közül sokan Idlíbből és Hamából származnak, és nagyon fel vannak háborodva az ott alkalmazott erőszak miatt - mondta, hozzátéve, hogy negyven diákot elhurcoltak.
Idlíbben egy Dzsabal al-Zauja nevű börtönben 17 holttestre bukkantak, akiket még nem azonosítottak, de a helybéliek szerint a többségük szökött katona volt.
A harckocsikkal és tüzérséggel ostromolt Homszból nem érkezett hír halálos áldozatokról, de korábban a Szíriai Forradalom Általános Bizottsága nevű csoport közölte, hogy nem tudják elérni az ottani aktivistáikat. A bombázott területeken belül minden kommunikációs kapcsolat el van vágva - mondta egy társuk.
A Homsz közelében lévő Rasztant a hadsereg nem tudta elfoglalni, mert szökött katonák heves harc árán megvédték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06