Évtizedekig figyelik a lakosok egészségi állapotát
Ezrek kaptak extra sugárdózist a fukusimai atomerőmű környékén
A fukusimai egyetem szakértői közölték: több mint négyezer ember kapott az átlagosnál nagyobb sugárdózist az egy évvel ezelőtti japán földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű környékén.
2012.02.20 09:37MTIA helyi hatóságok felkérésére indított vizsgálatuk szerint a tavaly március 11-i nukleáris baleset utáni négy hónapban 4111 ember volt kitéve 1 millisievert/évnél nagyobb sugárzásnak, s a legmagasabb érték 23 millisievert volt. A kárfelszámolást végzők, az úgynevezett likvidátorok közül 95-en 10 millisievertnél nagyobb sugárdózist kaptak, de mivel egyiküknél sem haladta meg az évi 100 millisievertes értéket, a sugárfertőzés okozta daganatos megbetegedések kockázata az ő esetükben sem nagyobb az átlagosnál.
A japán hatóságok korábban közölték, hogy legalább harminc évig nyomon fogják követni a fukusimai atomerőmű környékén lakók egészségi állapotát.
Mintegy száz rendőr kutatott vasárnap a fukusimai partokon, a szerencsétlenül járt erőmű környékének egyik elzárt körzetében a tavalyi földrengés és szökőár óta eltűntként nyilvántartottak tetemei után. Az összesen 300 rendőrt mozgósító háromnapos művelet első napján Namie város Ukedo negyedére összpontosítottak, ahol körülbelül 120 ember halt meg vagy tűnt el.
A fukusimai prefektúra rendőrsége 350 rendőrt kapott "kölcsön" Tokiótól és 21 másik prefektúrától, s közülük jelenleg 145-en foglalkoznak a kiürített övezetben megszaporodott lopási ügyekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


