Pániktól tartottak
Élet Fukusima után: Japán a legrosszabbra is felkészült
A japán kormány a tavaly márciusi fukusimai erőműbaleset után felkészült a lehetséges legrosszabb fejleményekre is, de a lakossági pániktól tartva titokban tartotta a tervet.
2012.01.30 14:07MTIEgy, a magánszektor képviselőiből álló testület azt vizsgálja, hogy a kormány próbálta-e manipulálni a tájékoztatást a rendkívüli erejű földrengés és szökőár okozta nukleáris baleset következményeinek kezelésekor, s ezért kikérdezte Kan Naoto akkori miniszterelnököt és a nukleáris válság kezeléséért felelős Hoszono Gosi környezetvédelmi minisztert.
Hoszono a sajtónak is elmondta: a miniszterelnöki hivatalhoz tartozó atomenergetikai bizottság a reaktorokban történt robbanások után két héttel elkészült jelentésében azzal számolt, hogy a Fukusima-1 erőmű egyes reaktora felrobban, míg a négyes blokkban található, az elhasznált fűtőrudakat tároló medence hűtővízellátása elapad. Ebben az esetben a radioaktív kibocsátás olyan mértékűre emelkedett volna, hogy az erőmű 170 kilométeres körzetében kötelező, míg a 250 kilométeres, Tokiót is magába foglaló körzetében "önkéntes kitelepítés" vált volna szükségessé.
Hoszono szerint a dokumentumot - amelyet csak néhány kormánytag és Kan Naoto látott - azért nem hozták nyilvánosságra, hogy megelőzzék a rémhírek terjedését. "Ha akkor közzétettük volna, valószínűleg senki sem maradt volna Tokióban" - nyilatkozta a minap Hoszono. A dokumentum létezését Kan csak szeptemberben ismerte el, részletei pedig idén januárban kerültek nyilvánosságra.
Hoszono szerint bár irreális, de hasznos volt a vészforgatókönyv, az abban jelzett veszélyek miatt szerelték fel például a négyes reaktort megerősített vízpumpákkal a fűtőelemek hűtésének biztosítására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


