Kész az új menetrend
Negyven éven át bontják a fukusimai atomerőművet
Negyven évet vesz igénybe a márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű teljes szétszerelése.
2011.12.15 09:40MTIA híradások szerint az atomerőművet működtető vállalat, a Tepco az illetékes minisztériummal és az atomenergia-ipari kormánybizottsággal közösen új menetrendet készített az atombaleset okozta károk felszámolására. Eszerint a reaktorok hidegleállítása után a szakértők megkezdik az előkészületeket az elhasznált fűtőrudak kiemelésére a reaktorok felett található pihentető-medencékből. Ez körülbelül 2014-ben veszi kezdetét.
Ezután kezdődik a kárfelszámolás legbonyolultabb szakasza, a megolvadt nukleáris fűtőanyag eltávolítása a tönkrement reaktorokból. Erre legalább tíz évet kell várni, s csak a reaktormagok kiemelése körülbelül 25 évet vesz majd igénybe. Ezután öt évig tart majd a reaktorépületek és más létesítmények elbontása.
A szakértők eddig harminc évre tervezték a reaktorok teljes szétszerelését, de egyes műveletek bonyolultsága miatt most már negyven évvel számolnak. Az atomenergia-ipari kormánybizottság jelentésében hangsúlyozza, hogy a kárfelszámolók folyamatosan nagy sugárzásnak lesznek kitéve, ezért távirányítású robotok fokozott igénybevételére lesz szükség. Ügyelniük kell majd arra, hogy ne történjék újabb radioaktív szivárgás.
Jelenleg a szakemberek a vége felé járnak a három megrongálódott atomreaktor hidegleállítása előkészületeinek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


