Tajvani turisták érkeztek a repülőn
Az atomkatasztrófa óta először szállt le nemzetközi gép Fukusimában
A márciusi atombaleset óta első ízben fogadott nemzetközi járatot szombaton a fukusimai repülőtér.
2011.11.19 08:22MTIA légikikötőbe érkezett a tajvani Trans-Asia légitársaság charterjárata, amely 180 tajvani turistát szállított a márciusi földrengés és szökőár, illetve nukleáris baleset sújtotta japán prefektúrába. A tajvani turisták a prefektúra nyugati részén fekvő, festői szépségű Aizu hegységet keresik fel.
A Fukusima 1. atomerőműben történt baleset miatt nagy területek váltak sugárszennyezetté, de kizárólag az atomerőmű közvetlen környezetében, 20 kilométeres körzetében fekvő földek talajszennyezettsége jelent veszélyt az emberi szervezetre. Ennek ellenére az idegenforgalom jelentős mértékben megcsappant Fukusima prefektúrában, amely korábban igen népszerű volt, különösen a hegymászók körében.
A fukusimai repülőtér nem szenvedett károkat a március 11-i földrengésben és szökőárban, de azóta nem indítottak menetrend szerinti járatokat. Az elmúlt nyolc hónap alatt a repülőtér egyetlen nemzetközi járatot sem fogadott.
A japán hatóságok megpróbálnak javítani a prefektúra megítélésén, s reklámkampányokkal csalogatják vissza a turistákat Fukusimába.
Kapcsolódó írások:
- Sztalkerizáció: katonákat küldenek a fukusimai tiltott övezetbe
- Durván sugárszennyezett a Fukusima környéki rizs
- Nagyot ugrott a Japán GDP - Fukusima ellenére
- Izotópkoktél: fukusimai vizet ivott egy japán képviselő
- Legalább 30 évig tart majd a Fukusima-1 bezárása
- Fukusima az erdőbe megy - fák alá rejtik a sugárszennyezett földet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


