Több százezer titkos iratot szolgáltatott ki
Életfogytiglanit kaphat WilkiLeaksnek szivárogtató katona
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik Bradley Manning amerikai közlegényt, akit hadbíróság elé állítanak, mert azzal vádolják, hogy több százezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató weboldalnak.
2012.02.05 10:10MTIA 24 éves Manninget egyebek között az ellenség segítésével, hírszerzési információk internetes közlésének törvénytelen előidézésével, védelmi információ kiadásával, valamint számítógép segítségével elkövetett csalással és ezzel kapcsolatos tevékenységgel vádolják. Az ellenség segítése főbenjáró bűncselekmény, de a katonai ügyészség nem kéri a halálbüntetés kiszabását. Ha elítélik, Manning életfogytiglani szabadságvesztést kaphat, halmazati büntetésként pedig a fizetésének és juttatásainak elkobzására és megszégyenítő leszerelésre ítélhetik.
A hivatalos vád alá helyezés és a tárgyalás időpontját meg nem tűzték ki. Manninget, aki Irakban hírszerzési elemző volt, addig katonai őrizetben tartják majd.
Bradley Manninget az amerikai történelem legnagyobb szabású kiszivárogtatásával vádolják. Rábizonyították, hogy az interneten több alkalommal is kapcsolatba lépett Julian Assange WikiLeaks-alapítóval és a guantánamói bázis foglyainak mintegy 700 kihallgatásáról töltött fel anyagot a világhálóra. A katonai ügyészség azzal vádolja a katonát, hogy olyan szoftvert alkalmazott a biztonságos komputereken, amelyek segítségével CD-re tudta átmenteni a titkos adatokat.
A közlegény ügyvédje a meghallgatások során az ügy két aspektusára összpontosított: arra, hogy a katonai hírszerzés iraki elemzőközpontjában nem volt megfelelő a biztonság és arra, hogy a hadsereg nem reagált Manning érzelmi és viselkedési problémáira.
Kapcsolódó írások:
- Szexbűnök a Wikileaksen: Assange utolsó csatája a kiadatás ellen
- Tévére megy a Wikileaks - beszélgetős műsort kap Assange
- A WikiLeaks alapítója televíziós műsort indít
- Kamus komcsi vezetők - a Wikileaks Kínába ment
- Sötétbe borult kalózok: tiltakozik a Wikipedia is
- Hadbíróság elé kerül a szivárogtató amerikai katona
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


