Titkos dokumentumok kerültek a WikiLeakshez
Hadbíróság elé kerül a szivárogtató amerikai katona
A WikiLeaks hírportál által nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatásával vádolt amerikai katona hadbíróság elé állítását javasolta helyi idő szerint csütörtökön a decemberi előzetes kihallgatáson elnöklő tiszt.
2012.01.13 10:37MTIPaul Almanza alezredes az egyhetes kihallgatás eredményei alapján azt javasolta a hadbíróság összehívásában illetékes főhatóságnak (GCMCA), hogy Bradley Manning közlegény ügyében induljon hadbírósági eljárás az ellene emelt mind a 22 vádpontban, amelyek között a legsúlyosabb az ellenség segítése. Ez utóbbiért akár halálbüntetés is kiszabható lenne, az ügyészség azonban közölte, hogy legfeljebb életfogytiglani börtönt fog kérni.
A javaslatnak még végig kell járnia fölfelé a parancsnoki láncot, a végső döntés Michael Linnington vezérőrnagyé, a washingtoni katonai körzet parancsnokáé.
A 24 éves, oklahomai illetőségű Manning több mint 700 ezer titkos és bizalmas kormányzati iratot töltött le a SIPRNetről, a védelmi minisztériumnak szinte az egész világot behálózó belső internetes hálózatáról, amikor Irakban szolgált. A vád szerint ezek az iratok a forrásai azoknak a dokumentumoknak, amelyek megjelentek a Julian Assange vezette WikiLeaks portálon. Az ügyészek megállapították azt is, hogy Assange és Manning együttműködött.
A védelem azzal érvelt, hogy a súlyos mentális problémákkal küzdő közlegény nem okozott kárt. A katona védője, David Coombs a decemberi meghallgatást záró beszédében az eljárást a hadsereg túlkapásának nevezte, kiemelve, hogy Manning tette senkit sem sodort veszélybe, s nem hordozott magában nemzetbiztonsági kockázatot. Coombs úgy fogalmazott, hogy "nem szakadt le az ég" a kiszivárogtatás miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06