Sztálinistát gyászol a természet
A medvék után a szarkák is Kim Dzsong Il miatt bőgnek
Medvék után szarkák is gyászolják Kim Dzsong Ilt - tudatta a KCNA észak-koreai hírügynökség.
2012.01.09 17:39MTIA sztálinista berendezkedésű ázsiai ország első számú vezetőit előszeretettel ruházzák fel emberfeletti kiválóságokkal. Így volt ez már a dinasztiaalapító Kim Ir Szen idején, és folytatódott fiával, Kim Dzsong Illel, aki 17 éven állt a világ legzárkózottabb országának élén, mígnem tavaly december 17-én meghalt.
Szemtanúk szerint két napra rá több száz szarka bukkant fel hirtelen a semmiből Kim Ir Szen egy szobra felett, és úgy tűnt, mintha elcserregte volna neki a szomorú hírt fiáról - írta hétfőn a KCNA.
A múlt héten az észak-koreai hírügynökség gyászoló medvecsaládról számolt be a világnak: egy anyamedve és bocsai ahelyett, hogy téli álomba merültek volna, egy út szélén keservesen sírtak.
Kim Dzsong Il halála az időjárásra is kihatott: csökken ugyanis a hőmérséklet. Ezt Észak-Koreában Kim Dzsong Il hiányának tudják be, mivel ő arról is híres volt, hogy tudta szabályozni az időjárást.
A kiemelkedő tulajdonságokat úgy tűnik, örökölte az új vezér, Kim Dzsing Un is - Kim Dzsong Il legkisebb fia. Őt nagyapja kiköpött másának tartják és már most a zsenik zsenijének kiáltották katonai ügyekben, jóllehet még csak katona sem volt és nincs semmilyen hadi tapasztalata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


