Kim Dzsong Un, a sofőr
Csak hogy szokja: harckocsival furikázott Észak-Korea új "Sztálinja"
Harckocsiba ült és vezette is azt Kim Dzsong Un, Észak-Korea új, fiatal vezetője, s megszemlélte a légierő sugárhajtású gépeinek bemutatóját a phenjani állami televízióban vasárnap sugárzott dokumentumfilm tanúsága szerint - azt bizonyítandó, hogy az ifjú vezér bírja a meghatározó befolyású fegyveres erők támogatását.
2012.01.08 14:51MTIKim Dzsong Un - aki az észak-koreai nép, az uralkodó Koreai Munkapárt és a hadsereg legfőbb vezetője lett apja, Kim Dzsong Il decemberi halála után - a bemutatott képkockák szerint a még apja életében készült filmben lőgyakorlatokat is megtekint, és katonákkal fényképezkedik együtt.
A dokumentumfilm, amely Kim Dzsong Un feltételezett születésnapján került adásba, egy héten belül már a második, amelyben az ifjú utód katonai egységekkel mutatkozik, aláhúzva apjának a fegyveres erők elsőbbségén alapuló politikáját. Az egy héttel korábban sugárzott riportfilm egy hackocsihadosztálynál tett újévi látogatásáról számolt be.
A vasárnap bemutatott videón - amelyről nem derült ki, pontosan mikor készült - az apa is látható: a két Kim vastag téli zubbonyba öltözve beszélget katonatisztekkel.
Kim Dzsong Il december 17-i, szívroham miatti halála óta az utódlás, a legkisebbik fiú vezérré tétele igen gyorsan végbement, a hadsereg és a párt felső vezetői haladéktalanul lojalitásukról biztosították őt.
Úgy tudni, Kim Dzsong Un vasárnap lett 28 vagy 29 esztendős, de pontos születési dátumát nem erősítette meg a kormányzat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


