A hőmérséklet fagypont alatt
Tilos volt sapkát és kesztyűt viselni Kim Dzsong Il temetésén
Bár a hőmérséklet fagypont alatt volt, nem viselhettek sapkát, kesztyűt sőt még sálat sem az észak-koreaiak elhunyt vezetőjük, Kim Dzsong Il temetésén, mivel az örökös - és az ország új vezetője - is fedetlen fővel és kézzel vonult a halottaskocsi mellett.
2012.01.03 13:04MTIAz észak-koreai menekültek által fenntartott hírportál információi szerint a phenjani hatóságok n résztvevőknek még havazás esetére is megtiltották a téli kiegészítők viselését.
A fővárosi hatóságok a gyászszertartás előestéjén figyelmeztették a lakosokat, hogy Kim Dzsong Un, az elhunyt fia fejfedő és kesztyű nélkül vesz majd részt a gyászmenetben, és minden sorban lesz valaki, aki figyelni fogja, hogy a lakosok is ehhez hasonlóan öltöztek-e fel.
A három órán át tartó gyászmenet napján, december 28-án, a hőmérséklet a mínusz 9 fokot is elérte, ráadásul havazott, de a tv-felvételeken látszik, hogy a több százezer gyászoló közül szinte senki sem viselt sapkát vagy kesztyűt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


