A hadsereg főparancsnoka
Észak-koreai média: mindhalálig Kim Dzsong Un mellett
Az észak-koreai tömegtájékoztatási - az állami hírügynökség és a vezető lapok - közös újévi vezércikkben szólították fel az ország lakosságát és a hadsereget, hogy mintegy élőpajzsként védelmezzék mindhalálig az ország új vezetőjét, Kim Dzsong Unt.
2012.01.01 08:14MTIA két hete elhalálozott Kim Dzsong Il volt vezető legkisebb fiát pénteken nevezték ki a 1,2 milliós észak-koreai hadsereg főparancsnokává, ezzel véglegesen szentesítve a nem egészen 30 éves fiatalember hatalmát.
A lapok emellett hangoztatták, hogy az idei esztendő különösen fontos lesz a hatalmas és virágzó nemzet megteremtése útján, méltóképpen a dicsőséges 2012-es esztendőhöz, amelynek kiemelkedő eseménye lesz áprilisban az új vezető nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen századik születésnapjának a megünneplése.
A lapok bő terjedelemben foglalkoznak a hadsereg-fejlesztési tervekkel is, kiemelve, hogy a fegyveres erők tagjainak maradéktalanul meg kell bízniuk az új főparancsnokban, akinek feltétlen engedelmességgel tartoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


