Az özvegy is gyászolja Kim Dzsong Il-t
A Hyundai is sírni ment Észak-Koreába
Kim De Dzsung néhai dél-koreai elnök özvegye, Ri Hi Ho és a Hyundai csoport elnöknője, Hjun Dzsung Eun hétfőn Észak-Koreába utazott, hogy lerója kegyeletét Kim Dzsong Il elhunyt észak-koreai vezető emléke előtt.
2011.12.26 10:23MTIKim De Dzsong államfőként az első Korea-közi, történelmi jelentőségű csúcstalálkozón tárgyalt 2000-ben Kim Dzsong Illel, a Hyundai csoport pedig úttörő szerepet játszott a kapitalista déli és az kommunista északi országrész között gazdasági kapcsolatok kiépítésében.
Hjun Dzsung Eun korábban többször is találkozott az észak-koreai vezetővel.
A dél-koreai kormány kedden "részvétét nyilvánította az észak-koreai népnek" Kim Dzsong Il halála miatt, ugyanakkor bejelentette, hogy nem képviselteti magát hivatalosan a phenjani rezsim vezetőjének december 28-ra kitűzött temetésén.
A dél-koreai újraegyesítési minisztérium közlése szerint a néhai dél-koreai elnök özvegye, valamint a Hyundai elnöke munkaebéden vesz részt észak-koreai vezetőkkel, akiknek kilétét később hozzák nyilvánosságra, majd leróhatják kegyeletüket a december 17-én elhunyt észak-koreai vezető koporsójánál. A temetésen külföldi küldöttségek nem vesznek részt.
A két Korea viszonya meglehetősen feszült, ennek ellenére Phenjan jelezte: fogad minden olyan dél-koreai delegációt, amely fejet óhajt hajtani a Kim Dzsong Il földi maradványait tartalmazó üvegkoporsó előtt.
Szöul azonban csak ennek a két személynek engedélyezte a részvétlátogatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


