Közelítés?
Találkozott az északi vezetőkkel a dél-koreai küldöttség
Kim Dzsong Unnal, Észak-Korea új vezetőjével és a phenjani parlament elnökével is találkozott az Észak-Koreában járt dél-koreai delegáció - mondták el a küldöttség tagjai hazaérkezésük után, egy keddi sajtótájékoztatón.
2011.12.27 17:38MTIRi Hi Ho, Kim De Dzsung néhai dél-koreai elnök özvegye és Hjun Dzsung Eun, a Hyundai csoport elnöknője két napot töltött Phenjanban, ahol lerótták kegyeletüket az ország december 17-én elhunyt vezetője, Kim Dzsong Il emléke előtt. Hjun elmondta, Kim Dzsong Unnal csak röviden tudtak beszélni. Kim Jong Nam, az északi-koreai parlament elnöke azonban a korábbi két Korea-közi csúcstalálkozó fontosságát hangsúlyozta, utalva a kapcsolatok javításának szükségességére. A delegáció beszámolója szerint az északi vezetők köszönetet mondtak látogatásukért.
Ju Vu Ik dél-koreai egyesítési miniszter is annak a reményének adott hangot kedden, hogy a látogatás hozzájárulhat a két Korea viszonyának javulásához. Ju bizakodása ellenére Szöul nem küldött hivatalos delegációt Észak-Koreába Kim halálát követően, a magánlátogatást pedig csak Rinek és Hjunnak engedélyezte.
Von Szei Hun, a dél-koreai hírszerzés vezetője ezzel egy időben arról számolt be, hogy értesülései szerint Phenjan a korábbi, Kim Dzsong Il vezetése alatti keményvonalas politikáját fogja folytatni. A korábbi irány folytatására utal a Kim Dzsong Unt övező propagandaoffenzíva is. Déli beszámolók szerint az észak-koreai média hatalmas kampányba kezdett "a párt, az állam és a hadsereg bölcs vezetőjeként" jellemzett fiatalabb Kim hatalmi utódlásának zökkenőmentes biztosításáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


