Lapértesülés szerint
Pénzelte a belső elhárítás a német neonáci terrorista sejtet
Németországban az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) információszerzés céljából 2000-ben pénzt juttatott az idén novemberben lelepleződött neonáci terrorista csoportnak.
2011.12.18 13:53MTIEzt írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap. A remélt információkat nem sikerült megszerezni, s a terrorista sejt még egy évtizeden keresztül szabadon gyilkolt és rabolt az országban.
A terrorelhárításért felelős hatóság lehallgatott telefonbeszélgetések útján tudomást szerzett arról, hogy a Türingia tartományban létrejött háromtagú csoportnak sürgősen pénzre van szüksége, hogy új - hamis - útleveleket szerezzen. A hatóság egy beépített emberen keresztül juttatott el a terroristáknak mintegy 2 ezer márkát, abban a reményben, hogy az így kiépülő kapcsolat révén sikerül megállapítani a neonácik tartózkodási helyét, és azt, hogy milyen álneveket használnak.
A 2000-ben történt esetről a türingiai parlamentben számolt be a BfV tartományi szervezetének egy munkatársa - írta a lap. A terrorelhárító szakembert zárt bizottsági ülésen hallgatták meg december elején.
A Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) elnevezésű terrorista sejt ügyében 1998-ban kezdődött az első nyomozás. A csoport azonban csak idén novemberben lepleződött le, azt követően, hogy az egyik tag feladta magát, a másik kettő pedig öngyilkosságot követett el.
A neonáci ideológiát valló csoport a hatóságok gyanúja szerint elkövetett tíz gyilkosságot és két robbantásos merényletet, és végrehajtott legkevesebb tizennégy bankrablást. Áldozataik közül kilencen bevándorlók voltak, a tízedik egy rendőr. Tevékenységükkel összefüggésben kiderült, hogy a terrorelhárító és nyomozó hatóságok súlyos mulasztásokat követtek el.
Erre példa a Bild am Sonntag vasárnapi beszámolója is. A lap szerint a beépített ember Tino Brandt, a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) türingiai szervezetének alelnöke volt. Tino Brandt egy közvetítő révén eljuttatta a pénzt az NSU-nak, a terroristák pedig új útlevelet szereztek be. A belső elhárítás azonban nem vonta be a műveletbe a lakcímnyilvántartást és az okmányok kiadását végző hivatalt, a terroristák így az új papírokkal együtt nyomtalanul eltűntek - írta a Bild am Sonntag.
Az már korábban kiderült, hogy az NSU mindhárom tagja aktívan részt vett a türingiai Heimatschutz (Honvédelem) nevű radikális-nacionalista csoport tevékenységében, Tino Brandttal együtt. Az Otto fedőnevű beépített ember összesen 200 ezer eurót kapott a BfV-től. Ebből finanszírozták egyebek között a Heimatschutz röplapjai és plakátjai nyomtatását, és az "Ottótól" származó pénzből alacsony jövedelmű NPD-tagok párttagdíjára is jutott. Az alkotmányvédelmi hivatal így közvetetten egy olyan szervezet működését finanszírozta, amely nyíltan szembehelyezkedik a német állammal, a németországi politikai-társadalmi berendezkedéssel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06