Megdöbbent az ország
Gyűlnek a neonácik Németországban
Németországban újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a neonáci gyilkosságokkal összefüggésben; a vasárnap elfogott férfi a hatóságok szerint lakásokat szerzett a terroristáknak.
2011.12.11 11:02MTIA volt NDK területén fekvő Szászországban elfogott Matthias D. a gyanú szerint a lakhatás biztosításával hozzásegítette a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű terrorista sejtet ahhoz, hogy tagjai hamis személyazonosságot használva, rejtőzködve éljenek. A karlsruhei szövetségi ügyészség közölte: D.-t konkrétan azzal gyanúsítják, hogy 2001-ben és 2008-ban egy-egy lakást bérelt az NSU tagjai számára. 2003-ban albérleti szerződést is kötött a neonáci ideológiát valló csoport egyik tagjával, aki álnevet használt a szerződésben.
A hatóságok szerint az NSU 1999 óta elkövetett tíz gyilkosságot és végrehajtott két bombamerényletet, amelyekben összesen 23 személy sérült meg.
A csoport a tevékenységét mindenekelőtt bankrablásokkal finanszírozta, a neonáci gyilkosok legkevesebb tizennégy bankot raboltak ki. Az NSU-t tevékenységét nem a hatóságok tárták fel, a neonáci halálbrigád létére és tetteire az után derült fény, hogy az idén november elején a csoport két tagja öngyilkosságot követett el, egy harmadik pedig feladta magát.
A halálbrigád áldozatai közül kilencen külföldi származásúak voltak, nyolc török és egy görög kisvállalkozó. A hatóságok pedig már 1998-ban felfigyeltek a csoport tagjaira, a militáns szélsőjobboldali szubkultúra tagjaiként tartották számon őket, de a gyilkosságok ügyében nyomozva nem a neonáci színtér felé indultak el.
A nyomozó hatóságok így „a jobb szemükre vaknak bizonyultak”- írja a német sajtó.
Hibák sorozatát követte el a belső elhárítás is, amelynek számos informátora, beépített embere van neonáci körökben, a terrorista sejtet mégsem sikerült leleplezni.
A német sajtó is melléfogott.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lap összeállítást közölt a gyilkosságokról szóló tudósításokról, beszámolókról.
A lap önkritikusan megjegyzi, hogy maga is a „török-büfé-gyilkosságok” (Döner-Morden) címszó alatt tárgyalta az eseteket, ahogy a legtöbb sajtóorgánum. A lap szerint a korabeli beszámolók azt sugallják, hogy a gyilkosságok a török származású kisebbségben jelentkezett konfliktusból adódó leszámolások lehettek, a körülmények ismerői pedig hallgatnak, védik az övéiket. Az oknyomozó újságírókat legfeljebb teával kínálják, információt nem adnak. A kérdésekre hallgatás a válasz, „a törökök párhuzamos világa, ahová igen nehéz beférkőzni, védi a gyilkosokat” – idézte a lap a Der Spiegel egy 2006-os riportját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06