Szíria titkos gyárat épít Homsz tartományban
Észak-Korea tiltott nukleáris technológiával látta el Szíriát és Iránt
Észak-Korea olyan speciális acél előállításához nélkülözhetetlen technológiával látta el Szíriát és Iránt, amely rakéták, illetve urándúsításhoz használt centrifugák továbbfejlesztéséhez szükséges.
2011.11.28 19:49MTIÉvek óta ismeretes, hogy Irán titkos kereskedelmi hálózata segítségével próbált szert tenni a keményíthető, korrózióálló (maraging) acélra, amelynek segítségével gyorsabban, s magasabb dúsítású uránt lehet előállítani - mutatott rá a Háárec, izraeli napilap.
Szíria Phenjan segítségével egy titkos gyárat épít Homsz tartományban, amelyet egyes jelentések szerint részben Irán finanszíroz. Az észak-koreai szakemberek egyebek között a termelési folyamat betanításánál, a hulladékkezelésnél, illetve a minőségellenőrzésnél nyújtanak segítséget Damaszkusznak. Az üzem berendezéseit már 2009-ben leszállították, és nyugati biztonsági források szerint a létesítményt 18 hónapon belül megnyithatják. A gyártósorokon nagyobb hatótávolságú rakétákhoz szükséges acélt fognak előállítani.
Az információt kiszivárogtató nyugati biztonsági források azt is elmondták, hogy Szíria valószínűleg továbbfejlesztett M-600-as rakétákkal akarja ellátni a Hezbollah libanoni szélsőséges síita szervezetet. A The Times című brit napilap szerint a közel-keleti ország korábban már szállított normál M-600-asokat a Nyugaton terrorszervezetként számon tartott Hezbollahnak.
Észak-Koreának több ENSZ-határozat tiltja, hogy bizonyos fegyvereket, vagy az előállításukhoz szükséges technológiát exportáljon.
Szíria állítólag Phenjan segítségével építette azt a komplexumot is, amelyet 2007 szeptemberében izraeli repülőgépek lebombáztak, és amely megszólalásig hasonlított egy észak-koreai plutóniumreaktorhoz. Bár Damaszkusz mindent megtett a bizonyítékok eltakarítására, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 2011. áprilisi jelentése arra a következtetésre jutott, hogy az izraeliek egy be nem jelentett nukleáris létesítményt semmisítettek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


