Nem ingatják meg a szocializmusba vetett hitet
Észak-Korea "becsmérlő kampánynak" tartja az ENSZ emberjogi jelentését
Az Egyesült Államok által vezényelt "becsmérlő kampánynak" nevezte csütörtökön Észak-Korea az ENSZ hét elején kiadott jelentését az emberi jogok helyzetéről a diktatórikus országban.
2011.11.24 10:42MTIAz üggyel kapcsolatban az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy "az észak-koreaiak mélyen gyökerező hitét a szocializmusban" nem ingathatják meg a "Phenjannal szemben ellenséges erők".
"Mint mindig, most is elutasítjuk a határozatot, amely iskolapéldája az ENSZ által alkalmazott kettős mércének" az emberi jogok kérdésében, s tele van "hazugságokkal és színtiszta kitalálásokkal" - fogalmazott a szóvivő.
Az ENSZ Közgyűlése hétfőn fogadta el a határozatot, amelyben a tagállamok "mély aggodalmukat" fejezték ki amiatt, hogy Észak-Koreában gyakran alkalmaznak kínzást vagy más kegyetlen büntetéseket. Szintén aggasztónak nevezték a jelentésben "a fogva tartás embertelen körülményeit, a nyilvános kivégzéseket, a bírósági döntés nélküli, önkényes bebörtönzéseket", valamint "a vallási és politikai okokból kiszabott halálbüntetéseket, a kollektív büntetéseket, a büntetőtáborok és az azokban alkalmazott kényszermunka elterjedtségét".
Az indonéz Marzuki Darusman, az ENSZ-nek az észak-koreai emberi jogokkal foglalkozó jelentéstevője - akit Phenjan éppúgy nem enged be az ország területére, mint elődeit - e héten Dél-Koreában tartózkodik, hogy adatokat gyűjtsön.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


