Homsz
Vasárnap is megöltek tíz embert a szíriai tüntetéseken
Vasárnap tíz embert öltek meg a szíriai tüntetéseken a rendszert védő erők, miközben az elnök leszögezte, hogy az Arab Liga szankciós fenyegetése ellenére folytatják a terroristának nevezett ellenzékiek üldözését.
2011.11.27 15:33MTIA legnagyobb összecsapások a Damaszkusztól északra fekvő Homszban és környékén voltak. A városban hatan vesztették életüket - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű jogvédő szervezet nicosiai irodája. A csoport szerint a Homsz melletti Talbisszé térségében katonaszökevények harcolnak a hadsereg alakulataival, és megsemmisítettek két páncélozott csapatszállító harcjárművet.
A hivatalos szíriai hírügynökség azt jelentette, hogy Homsz térségben 12 fegyverest lőttek le a katonák, akik terrorista csoportokkal vívnak harcot.
Bassár el-Aszad szíriai elnök egyetemistákkal találkozott vasárnap, és kijelentette, hogy a rendszer folytatja a harcot a terroristák ellen, akikkel szemben "nem lesznek türelmesek, és üldözni fogják őket mindenhol". Az elnök szerint a hadsereg máris "döntő csapásokat mért" a fegyveres csoportokra.
Aszad beszédével párhuzamosan Kairóban összeültek az Arab Liga külügyminiszterei, hogy döntést hozzanak a Szíria ellen kiszabandó büntető intézkedésekről, amiért Damaszkusz nem hajlandó békés eszközökkel rendezni belpolitikai válságát, noha erről megállapodást kötött a pánarab szervezettel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


