A néhai diktátor fia őrizetben

Elfogták Szeif al-Iszlám Kadhafit

Az arab ország igazságügy-minisztere bejelentette: elfogták az átmeneti líbiai vezetés fegyveresei Szeif al-Iszlám Kadhafit, Moammer el-Kadhafi néhai líbiai diktátor szökésben lévő fiát, akit egykor Kadhafi lehetséges utódjaként emlegettek.

2011.11.19 13:35MTI

Tájékoztatása szerint Szeif al-Iszlámot Líbia déli részén vették őrizetbe.
   
A Reuters brit hírügynökség úgy értesült, hogy Kadhafi fiát a Tripolitól 650 kilométerre délre fekvő Obari városa mellett fogták el testőreivel együtt, de az előző rendszer egyetlen más magas rangú tisztségviselője sem volt velük. Szeif al-Iszlámot a nyugat-líbiai Zintán városból érkező fegyveresek kerítették kézre.
   
Ez utóbbiak egyik vezetője az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy Szeif al-Iszlámot Zintánba vitték, s az ország ideiglenes vezetésén, az Átmeneti Nemzeti Tanácson múlik, hol állítják bíróság elé. Szeif al-Iszlámmal együtt elfogták a Kadhafi fiú két testőrét is, akik megpróbálták kicsempészi az országból - tette hozzá.
   
Szeif al-Iszlám Kadhafi utolsó fia, akinek sorsa még tisztázatlan volt.
   
Szeif al-Iszlámot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús és emberiesség elleni bűnök miatt körözi. Az ICC június 27-én adott ki ellene elfogató parancsot, apjával és a líbiai titkosszolgálat akkori vezetőjével, Abdullah asz-Szenússzival egyetemben. Kadhafi október 20-án Szirtben halt meg, amikor őrizetbe vették az ÁNT fegyveresei, Szenússzit viszont továbbra sem találják.
   
Szeif al-Iszlám az elmúlt években a Nyugat kegyeibe férkőzte magát azzal, hogy liberális reformerként tüntette fel magát - a líbiai helyzet ismerői pedig egy ideig Kadhafi lehetséges utódjaként emlegették -, de radikálisan változott a megítélése, miután támogatta apja brutális fellépését a Kadhafi 42 éves uralma ellen az év elején fellázadt ellenzékiekkel szemben. A Kadhafi fiú bujkálni kezdett azután, hogy Tripoli augusztus végén a felkelők kezére került.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.