Fekete arany
A polgárháborúból lassan az olajtermelésbe fordul Líbia
Líbia olajtermelése december végéig eléri a napi 800 ezer hordót a mostani 600 ezer helyett, és jövő év végén már ismét a polgárháború előtti mennyiségre, napi 1,6 millió hordóra lehet számítani - mondta a líbiai állami olajtársaság (NOC) vezetője, Nuri Berruien vasárnap.
2011.11.13 12:44MTIA földgáztermelő országok dohai értekezletén a NOC vezetője azt is elmondta, hogy az olaj- és gáztermelő berendezéseket több százmillió dollárnyi kár érte, de a milliárdos nagyságendet nem éri el a pusztulás.
A NOC vezetője által említett mennyiség - napi 1,6 millió hordó - a hagyományos líbiai export mennyisége, a termelés tavaly átlagosan 1,789 millió hordó volt. A mostani, napi 600 ezer hordós termelésből 140 ezer hordót odahaza dolgoznak fel. Líbiáé a nagyságra tizedik kitermelhető olajtartalék a világon.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a múlt héten azt jósolta, hogy Líbia olajtermelése csak a jövő év első negyedében érhet el napi 800 ezer hordót, és még a jövő évi utolsó negyedévben is csak átlagosan 1,17 millió hordós napi termelésre lehet számítani.
A NOC vezetője most kijelentette, hogy az IEA "nem ismeri a helyszíni tényeket". Iparági becslések szerint Líbia olajtermelése a múlt hónapban átlagosan napi 345 ezer hordóra emelkedett a szeptemberi 100 ezerről. A líbiai olajexport 85 százaléka Európába került a polgárháború előtt.
Az EU olajimportjából Líbia 11 százalékkal részesedett, ezzel a harmadik számú szállító volt Norvégia és Oroszország után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06