Hosszabb ideje rosszullétre hivatkozik
Teljes körű egészségügyi vizsgálaton esik át Ratko Mladic
A hágai Nemzetközi Törvényszék szerdán elrendelte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadsereg-főparancsnok teljes orvosi kivizsgálását.
2011.11.16 16:59MTIA népirtással, emberiesség elleni és háborús bűnökkel vádolt tábornok a múlt héten rosszullétre hivatkozva nem jelent meg a törvényszék előtt, és már hosszabb ideje rosszullétre panaszkodik. Ügyvédje, Milos Salic szerint októberben tüdőgyulladással kórházba is került.
A Dnevni Avaz című szarajevói újság szerdai száma a Nemzetközi Törvényszékhez közel álló forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Mladic állapota napról napra romlik, a tábornoknak súlyos tüdőgyulladása van és a tüdejében folyadékot fedeztek fel.
Ratko Mladic ragaszkodik hozzá, hogy szerb orvosok vizsgálják meg, s a kérését teljesítették is - kedden ebből a célból Hágába érkeztek a belgrádi Katonai Orvosi Akadémia orvosai. A szerb specialistáknak azonban csak vizsgálatra van felhatalmazásuk, a háborús bűnökkel vádoltak börtönének szabályzata szerint csak holland, illetve a börtön állományába tartozó orvosok írhatnak elő gyógymódot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


