Külön tárgyalják a srebrenicai mészárlás ügyét
Gyorsan a szőnyeg alá? A vád felgyorsítaná a Mladic-pert
A vád szeretné gyorsítani a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb katonai parancsnok, Ratko Mladic ellen a hágai Nemzetközi Törvényszéken folyó eljárást - mondta Serge Brammertz hágai főügyész kedden Szarajevóban.
2011.11.01 19:13MTIA belga jogász az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé benyújtandó szokásos féléves jelentésének elkészítése előtt folytatott tárgyalásokat Boszniában.
Emlékeztetett szarajevói sajtótájékoztatóján: az ügyészség augusztusban kérte a törvényszéktől, hogy bontsák ketté a Mladic elleni eljárást, és tárgyalják külön a srebrenicai mészárlás ügyét a többi vádponttól. 1995 júliusában szerb fegyveresek összesen nyolcezer férfit és fiút mészároltak le a kelet-boszniai muzulmán enklávéban, és a hágai vádirat szerint Mladic felelős ezért. A bíróság elutasította a vád beadványát.
Brammertz elmondta: az ügyészség most azt vizsgálja, hogyan rövidíthetné le a vádiratot, és hogyan lehetne elérni, hogy több tanúvallomást nyújtsanak be írásban, mert a legtöbb időt a szóbeli tanúvallomások veszik el.
Arra a kérdésre, igaz-e, hogy Mladic súlyos beteg, a főügyész azt felelte: nincs tudomásuk róla, hogy a vádlottnak olyan egészségügyi gondja lenne, ami miatt ne állhatna a bíróság elé.
A 69 éves volt boszniai szerb tábornokot májusban fogták el Szerbiában 16 évi bujkálás után. Büntetőpere valamikor jövőre kezdődhet meg a hágai törvényszéken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


