Izrael és a világ katonai lépéshez folyamodhat
Simon Peresz háborút jósol Irán ellen
Az izraeli államfő szerint egyre valószínűbbé válik egy Irán elleni katonai támadás, amelyet Izrael és más államok hajtanának végre.
2011.11.05 15:16MTISimon Peresz erről egy tv-interjúban beszélt, amelyet szombaton ismertetett a Háárec című újság. A 88 éves elnök szerint "a világ összes hírszerzése tudja, hogy kifutunk az időből, és figyelmeztetik kormányaikat" az iráni atomprogram veszélyességére. Az iszlám köztársaság hat hónapon belül atomfegyverrel rendelkezhet - állította Peresz.
Az államfő emlékeztette a világ államait az Izraelnek tett ígéretükre, amelyet most be kell váltaniuk. Itt az idő, hogy vagy kemény szankciókkal, vagy pedig katonai művelettel teljesítsék vállalt kötelességüket - szögezte le.
Izraelben napok óta heves vita zajlik egy Irán elleni katonai csapás szószólói és ellenzői között. A lakosság megosztott e kérdésben. Nagyjából ugyanannyian félnek attól, hogy a zsidó állammal szemben ellenséges Irán atomfegyverhez juthat, mint amennyien tartanak egy katonai fellépés kiszámíthatatlan következményeitől, amelyek lángba boríthatnák az egész térséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06