Ban Ki Mun csak villámlátogatást tesz
Váratlanul Líbiába érkezett az ENSZ főtitkára
Egy helyi repülőtéri forrás közölte: váratlanul a líbiai Tripoliba érkezett szerdán Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
2011.11.02 17:15MTIA világszervezet vezetője egyszer sem látogatott el az észak-afrikai országba a nyolc hónapja tartó fegyveres konfliktus alatt, amely Moammer Kadhafi rezsimjének megdöntéséhez vezetett. A bukott ezredes október 20-án veszítette életét.
Ban Ki Mun csupán néhány órát tartózkodik Tripoliban, hogy az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetőivel, valamint a civil társadalom képviselőivel beszéljen, azt követően pedig a G20 csoport cannes-i csúcstalálkozójára utazik, ahol a líbiai helyzet is napirenden lesz - mondta el az ENSZ New York-i szóvivője.
Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter szintén Líbiába látogat szerdán, miután részt vett az Afganisztán jövőjéről szóló isztambuli nemzetközi konferencián. Szálehi látogatásának célja a kétoldalú kapcsolatok megszilárdítása - adta hírül a teheráni kormány hivatalos honlapja.
A perzsa állam kétértelmű álláspontot képviselt a líbiai nép Kadhafi-ellenes felkelése idején: támogatta a lázadást, de élesen elítélte a felkelőket győzelemre segítő NATO katonai beavatkozását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


