Egyetemi tanárból lett
Líbia: megválasztották az új kormányfőt
Abdul al-Rahim al-Kíb egyetemi tanár személyében Líbia átmeneti vezetése megválasztotta hétfőn az arab ország új miniszterelnökét.
Moammer el-Kadhafi volt líbiai vezető holtteste - Iszonyatot keltő képtartalom! 
Az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) 51 tagja által 26 szavazattal az első körben megválasztott al-Kíb két héten belül összeállítja kormányát.
Az új kormány az általános választásokig irányítja majd az országot.
"Ez a szavazás arról tanúskodik, hogy a líbiaiak képesek felépíteni a saját jövőjüket" - mondta Musztafa Abdel-Dzsalíl, az ÁNT elnöke, aki elsőnek adta le voksát.
Eredetileg tíz jelölt volt versenyben vasárnap, öten közülük hétfőn visszavonták a jelöltségüket. A négy másik induló jelölt Ali Tarhúni, az átmeneti irányító szerv olajipari és pénzügyi "minisztere", a Moammer Kadhafi idején bebörtönzött Idrisz Abu Fajed ellenzéki, Ali Zidan, az ÁNT európai képviselője és Musztafa Al-Rodzsbani, egy külföldön élő egyetemi tanár volt.
Al-Kíb a megválasztása utáni sajtóértekezletén közölte: "olyan nemzetet akar felépíteni, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat, és amely nem tűri el az emberjogsértéseket. "De ehhez időre van szükségünk" - jelentette ki angolul. Köszönetet mondott a felkelő, "forradalmi" harcosoknak, akik "felszabadították Líbiát Moammer Kadhafi uralma alól". Hozzátette, hogy a fegyveres milíciák feloszlatását "tiszteletteljesen" fogják elvégezni.
Az ÁNT által bejelentett menetrend szerint az ország felszabadítása után legkésőbb egy hónappal fel kell állítani az ideiglenes kormányt. Legkésőbb nyolc hónapon belül össze kell állítani az alkotmányozó nemzetgyűlést, legfeljebb egy éven belül pedig általános választásokat kell tartani. Az ország felszabadításának hivatalos dátuma: október 23.
Az új kormányfő pályájának nagy részében külföldön élt. 1950-ben született. Villamosmérnök. Diplomáit a tripoli, a dél-kaliforniai és az észak-kaliforniai egyetemeken szerezte meg. 1985-ben tanársegéd, majd 1996-ban egyetemi tanár lett az alabamai egyetemen. Tanított a tripoli, az észak-carolinai egyetemen, valamint az egyesült arab emírségekbeli Sardzsa amerikai egyetemén is. Igazgatója volt egy emírségekbeli olajipari kutatóintézetnek. Több könyvet is írt, és számos cégnek volt a tanácsadója. Líbiában 2005-ben megalapította saját energetikai és technológiai cégét.
Kapcsolódó írások:
- Egyiptomba csenhették a líbiai műkincseket
- Döntött a NATO: részükről vége a líbiai katonai műveleteknek
- Kadhafi fia még bilit boríthat - jó néhány politikusnak annyi!
- Líbia - Chávez további háborút jósol
- Lerobbantotta a polgárháború a líbiai GDP felét
- Év végéig marasztalja a NATO-t Líbia
- "Harag és kétségbeesés" között ingadozott Kadhafi
- Obama üdvözölte Líbia felszabadulásának bejelentését
- McCain: Líbia után Szíria következhet
- "Kár, hogy megölték Kadhafit"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


