Az ideiglenes líbiai kormányfő sajnálja
"Kár, hogy megölték Kadhafit"
Sajnálkozását fejezte ki Moammer Kadhafi volt líbiai vezető megölése miatt a BBC-nek adott nyilatkozatában az ideiglenes líbiai kormányfő.
2011.10.23 15:11MTIMahmud Dzsibril a brit közszolgálati televízió "HardTalk" című politikai interjúműsorának vasárnap esti kiadásában - amelyből a BBC előzetesen részleteket közölt - kijelentette: azt szerette volna, ha Kadhafi élve kerül fogságba. "Meg akartam tudni, hogy miért tette mindezt a líbiai néppel ... én akartam a vádlója lenni" - fogalmazott a líbiai politikus.
Hozzátette: semmi kifogása nincs az ellen, hogy Kadhafi halálának körülményeit nemzetközi felügyelettel elvégzett teljes körű vizsgálat tárja fel. A BBC megszólaltatta annak a lázadó egységnek a parancsnokát is, amelyik elfogta a volt líbiai vezetőt Szirt városában.
Omran el-Oveib elmondása szerint amikor Kadhafit kirángatták abból a szennyvízelvezető beton átereszből, amelyben a konvoját ért támadás után megbújt, "még tíz lépést tett", azután a hozzá hű erők és az ellenzéki fegyveresek kereszttüzében "összeesett".
"Nem láttam, hogy ki ölte meg, azt a fegyvert sem láttam, amelyik megölte ... próbáltam megmenteni az életét, de nem sikerült" - fogalmazott a felkelő egység parancsnoka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


