Holttestek tömege a városban
Kadhafisták százait végezhették ki Szirtben
Több mint 250 holttestet fedeztek fel Szirt városában: a halottak feltételezhetően Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető támogatói közül kerültek ki.
2011.10.26 17:25MTIEzt írta egy helyi lap értesülésére hivatkozva szerdán a Newkerala.com című indiai hírportál.
A 267 tetemet a napokban fedezték fel Szirtben illetve annak külvárosaiban, és többségében Kadhafi hívei voltak, akiket a múlt héten gyilkoltak meg - közölték a Vöröskereszt munkatársai a Quryna című líbiai napilappal. Az informátorok szerint a holttesteket először megszámolták és lefényképezték, majd tömegsírba fektetve eltemették őket Szirt közelében. A Quryna jelentése szerint többségüket láthatóan kivégezték. Az új líbiai vezetés, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) ígéretet tett arra, hogy az eset körülményeit kivizsgálják, és megbüntetik a felelősöket.
Mindez azután történt, hogy kevesebb mint egy hete 53 holttestet találtak egy szirti szálloda kertjében. A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint az áldozatok Kadhafi hívei voltak, akiket nagy valószínűséggel a felkelők végeztek ki. A szervezet ekkor arra figyelmeztetett: ha nem vizsgálják ki a bűntettet, az jelzés lesz arra vonatkozóan, hogy a Kadhafit legyőző erők bármit megtehetnek, nem kell tartaniuk a következményektől.
A HRW tíz további tetemet fedezett fel Szirt másik részén, amelyeket a szervezet nem tudott azonosítani. Szirti orvosi források szerint Kadhafi hívei szintén végrehajtottak kivégzéseket.
A bukott líbiai vezetőt múlt hét csütörtökön fogták el az ÁNT csapatai Szirtben, miközben megkísérelte elhagyni szülővárosát. Kadhafi fejlövést kapott, s egyelőre nem tudni, hogy elfogói végezték-e ki, vagy a helyszínen zajló tűzharc áldozata lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


