Fiát és katonai parancsnokát is elföldelték
Senki sem tudhatja, hol temették el Kadhafit
A miszrátai katonai tanács szóvivője közölte: ismeretlen helyen eltemették kedden hajnali öt órakor Moammer Kadhafi volt líbiai vezetőt, fiát, Muataszimot és a hadsereg volt főparancsnokát néhány rokon és tisztségviselő jelenlétében.
2011.10.25 11:11MTIIbráhim Beitalmal szóvivő hozzátette, hogy a jeltelen sír helye továbbra is titokban marad "a vandalizmus elkerülése érdekében". Az al-Dzsazíra hírtelevízió jelentése szerint a három tetemet napkeltekor a sivatagban földelték el.
A holttesteket előzőleg napokig a miszrátai piac hűtőházában tartották, ahol a sorba álló líbiaiak sokasága megtekinthette meg az oszlásnak indult tetemeket, mígnem a bűz miatt véget nem vetettek ennek. A piac őreinek elmondása szerint hétfőn késő este négy-öt gépkocsiból álló konvoj vitte el ismeretlen helyre a holttesteket. Az elszállításkor az exminiszter apja és két fia is jelen volt.
Az elhantolás előtt három vallási méltóság - Kadhafi híve - imádkozott és végezte el a szertartást - mondta még el a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


