Többnapos munkaszünet Bangkokban is
Extrahosszú hétvégét okozott az árvíz Thaiföldön
Három munkaszüneti nappal megtoldotta a hétvégét a thaiföldi kormány az ország jelentős részét sújtó áradások miatt: kedden bejelentették, hogy október 27-től 31-ig tartó, extrahosszú "hétvége" lesz 21 tartományban, ezen belül a fővárosban, Bangkokban is.
2011.10.25 10:26MTIA hivatalok és az iskolák is zárva lesznek csütörtöktől hétfőig. A központi bank egyik illetékese közölte: még nem döntötték el, hogy a kereskedelmi bankok és a pénzpiacok is zárva lesznek-e ez idő alatt.
A hónapok óta tartó monszunesők okozta árvíz nagy pusztítást végzett a középső tartományokban, és már Bangkokot is fenyegeti. A víz kedden áttörte a főváros második repülőterét, a Don Muangot védő gátakat, s elkezdett beszivárogni a létesítmény északi részére, arra kényszerítve legalább egy légitársaságot, hogy járatait egy hétre Bangkok és az ország fő repülőterére, a Szuvarnabhumira irányítsa át. Ettől eltekintve - a tájékoztatás szerint - még mindkét reptéren zavartalan a forgalom.
A hatóságok a főváros ötven kerületéből hetet nyilvánítottak veszélyeztetettnek északon és északkeleten, ahol már kisebb elöntések tapasztalhatók. Bangkok nagy része egyelőre száraz, de a hatóságok napok óta figyelmeztetnek, hogy a városközpont is víz alá kerül, ha a dél felé tartó ár odaér.
A kormány tájékoztatása szerint az áradások eddig 366 ember halálát okozták. Thaiföldön utoljára 1942-ben végzett ekkora pusztítást a víz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:10 Iszapömlés - Rétvári Bence: példaértékű a katasztrófát követő összefogás
- 20:08 Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból
- 18:07 Kielemzik az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeit
- 16:04 IDF: a Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben
- 14:02 Uniós bíróság: a biztonságos származási országgá nyilvánításnak az adott ország egész területére ki kell terjednie
- 12:45 Ismét csaló levelek terjednek a rendőrség nevében
- 10:14 Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06