Sok áldozatot követeltek az indokínai áradások
Tombol a víz Thaiföldön, Vietnámban és Kambodzsában
Tisztségviselők közölték: csaknem 270 áldozatot követelt Thaiföldön a súlyos árvíz, ahol a hatóságok már Bangkok védelméért küzdenek, Kambodzsában eközben több mint 200, Vietnámban pedig 20 halottja volt eddig a csapadékos időjárásnak.
2011.10.10 16:35MTIThaiföldön évtizedek óta nem volt ekkora árvíz: az elmúlt két hónapban összesen 267 ember veszítette életét, és több millió embert sújtott a természeti katasztrófa - tudatták a hatóságok, amelyek több ezer katonát vetettek be az árvíz elleni védekezésben.
Jinglak Sinavatra miniszterelnök pénteken még "súlyos válsághelyzetre" figyelmeztetett, hétfőn azonban újságírók előtt úgy fogalmazott: "Nem szükséges katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítani az érintett területeket, mert még kezelni tudjuk a helyzetet".
Kambodzsában 207-en, köztük 83 gyermek halt meg két hónap alatt, az árvíz 350 ezer hektár rizsföldet árasztott el, ez pedig 270 ezer családot érintett - mondta Keo Vi, az országos katasztrófavédelmi hatóság szóvivője.
Vietnámban rekord árvíz sújtotta az ország "rizsmagtárát" adó Mekong folyó deltáját, ahol hétfőn 24-re emelkedett a halottak száma, közülük 21 gyermek vízbefulladt - mondta a nemzeti árvízfelügyeleti bizottság. Vietnámban 60 ezer lakóházat és 6900 hektárnyi rizsföldet árasztott el a víz, a becsült kár 44 millió dollár - közölte a szervezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


