Mint őrült, ki letépte láncát
Keveslik az árvízi védelemre fordítható összeget az érdekvédők
Kevés az idei árvízi védekezésre fordítható keret, a Vidékfejlesztési Minisztérium leállította az ár-, bel- és vízminőségi védekezéseket pénzhiány miatt - ezt közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet.
2011.05.04 11:22MR1- KossuthA szervezet elnöke, Tarró Péter szerint a helyzet gyakorlatilag tarthatatlan, a költségvetési zárolás, a dologi kiadások csökkentése ellehetetleníti a vízügyi hatóságokat. Az elnök szerint összességében hatmilliárd forintot zároltak. Amennyiben ezt a pénzt nem kapják meg, az intézmények az alapfeladataikat nem tudják ellátni.
A minisztériummal most abban próbálnak megegyezni, hogy a zárolt összeget csökkentsék, különben az igazgatóságok csak júniusig tudnak működni - tette hozzá.
A Nyugat-Dunántúlon elkelne a pénz. Az MR1-Kossuth rádió tudósítójának jelentése szerint a 413 kilométer hosszú védmű egy része vagy alacsonyabb, vagy keskenyebb a szükségesnél. A vízvédelmi hatóságok szerint a mostani forrás 3-4 szeresére lenne szükség a gátak fenntartásához. Tavaly meglepő módon a Bakony-ér áradása miatt Mezőörsöt és Bőnyt árasztotta el a víz. Bőny polgármestere szerint nem kapták meg a védművek helyreállítására szánt pénz egészét, és elmaradt a Bakony-ér kotrása is, a helyiek most félnek, hogy újra elönti a települést a víz.
Az északkelet-magyarországi régióban tavaly a Sajó és a Bódva áradása okozott komoly károkat. Ebben a térségben azonban a helyreállítás és a védművek javítása is jól halad – mondja Csont Csaba, Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakértője, aki közölte, a folyók mederkotrása szinte egészen elkészül, a körtöltések alapbiztonsági szinten állnak, a záportározók ugyan még nincsenek kész, ám ott egy újabb árhullám okozta csak a csúszást.
A mostani helyzet alapján szerinte meg tudják védeni a településeket egy tavalyihoz hasonló ártól is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot
- 6:09 20 éven át éheztette és fogva tartotta nevelőanyja - felgyújtotta a házat, hogy kiszabaduljon a fiatal
- 22:55 Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben
- 20:53 Bombariadó miatt nem közlekednek a vonatok Szerbiában
- 18:48 Hamis állásajánlatok és modern kori rabszolgaság
- 16:33 Futótűzként terjed, ahogy katonák ünnepelnek a hindu Holi, vagyis a színek fesztiválján - videó
- 14:13 Lángoló motorral szállt le egy American Airlines gép - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06