Pályázhattak az árvíz sújtotta települések
Árvíz ellen 100 millió
Kormány Krisztián, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség operatív igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: árvíz sújtotta, illetve árvízzel fenyegetett települések pályázhattak március 31-ig helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciójára az észak-magyarországi régió megyéiben, a 3 milliárd forintos keretösszegből maximálisan 100 millió forintot kaphatnak a település
2011.03.31 17:24MTIA pályázat az elmúlt év tavaszi, kora nyári árvízi veszélyhelyzettel érintett települések környezetbiztonságának növelését, környezeti állapotának javítását, az ár és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentését, a felszíni vizek minőségének biztosítását, a további környezeti káresemények megelőzését célozta meg - emlékeztetett Kormány Krisztián.
Elmondta: erre a célra összességében 3 milliárd forint állt rendelkezésükre, március 31-ig 70-80 pályázat érkezett be, számításaik szerint ez a támogatható pályázatok mintegy kétszerese.
Jelezte, hogy április végéig az Új Széchenyi Terv zöldgazdaság-fejlesztési programjában a helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése címmel újabb pályázatot írnak ki, amelynek célja a települések környezetbiztonságának növelése, környezeti állapotának javítása, az ár- belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése, a felszíni vizeink minőségének javítása, a további környezeti káresemények megelőzése.
Ugyanakkor új feladatként célozták meg a belterületi vízrendezési fejlesztéseket, a csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetését, a belterületi vízfolyások és belvízcsatornák, belvíz elvezető rendszerek rendezését. Erre a célra várhatóan 3,1 milliárd forintot fordíthat a fejlesztési ügynökség.
Kormány Krisztián azt is közölte: a 2010 május-júniusi árvízi károk enyhítését, helyreállítását a "Településrekonstrukció az árvíz sújtotta településeken" című pályázat is segíti, ezt április elején írják ki, ennek keretösszege 4 milliárd forint.
A konstrukció alapvető célja, hogy hozzájáruljon az árvizek által érintett településeken olyan fejlesztések megvalósulásához, melyek egyaránt szolgálják a károk felszámolását, az infrastruktúra megújítását, a fejlesztések pedig segítsék a vonzó és élhető települési környezet kialakítását.
Kapcsolódó írások:
- Árvíz: Ipolytarnócon udvarokat öntött el az Ipoly
- Megint jöhet az árvíz
- Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Hortobágy-Berettyón
- Ismét árvíz-, és belvíz-veszélyeztetett 13 megyében 141 település
- Majdnem hatszáz házat fenyeget az árvíz Szabolcsban
- Megkezdődött az árvízi helyreállítás Felsőzsolcán
- Itthon még a víz az úr
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


