A folyó már tetőzött
Árvíz: Ipolytarnócon udvarokat öntött el az Ipoly
A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének közleménye szerint az Ipoly hajnalban 395 centiméteren tetőzött, azóta apad. A megáradt folyó nyolc ház udvarát öntötte el Ipolytarnócon, de lakóterekbe nem jutott be a víz.
2011.03.19 10:50MTISzabó Tibor, Ipolytarnóc független polgármestere elmondta: az ártérre épült házakból senkit nem kellett kiköltöztetni, két idős ember viszont elővigyázatosságból a rokonokhoz ment péntek este.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pénteken elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Ipoly 8 kilométeres, Ipolyvece-Dejtár-Balassagyarmat-Szécsény szakaszára, mert a folyó vízgyűjtőjén lehullott jelentős csapadék hatására intenzív árhullám indult el az Ipoly vízrendszerében.
Az igazgatóság szombati közlése szerint a szlovákiai mellékvízfolyások intenzív árhullámai miatt az Ipoly magyarországi középső és felső szakaszán szinte egyidőben kezdődött meg az áradás. Szombat reggel Ipolytarnócnál 395 centiméter, Nógrádszakálnál 337 centiméter, Ipolytölgyesnél 377 centiméter volt a vízállás. Az Ipoly folyó felső szakaszán tetőzött a vízszint.
A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint árhullám indult meg a Zagyva folyó felső szakaszán, illetve több mellékvizén is. A pénteken lehullott 3-4 milliméter csapadék csak kissé növelte a levonulási szinteket. Az éjszakai órákban a folyó a felső szakaszán mindenhol tetőzött és lassú apadásnak indult, a szentlőrinckátai gátőrjárásban jelenleg stagnál.
A levonuló víztömeg visszatartására megnyitották és elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a maconkai, a mátraverebélyi és a Tarján-pataki tározóra.
Az igazgatóság a készültségbe helyezett szakaszokon a védekezési fokozatnak megfelelően figyelőszolgálatot működtet, a szakaszvédelmi ügyeletek folyamatosan tájékoztatják az érintett önkormányzatokat, valamint a társ vízügyi igazgatóságokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


