A saría az alap
Már hivatalos: ünnepélyesen bejelentették Líbia felszabadulását
Líbia új vezetői vasárnap ünnepélyesen bejelentették az ország felszabadulását, és kinyilvánították, hogy a líbiai jogrendszer alapja az iszlám jog, a saría lesz.
2011.10.23 19:07MTIA Bengáziban több tízezer ember jelenlétével megtartott ünnepélyen Abdel-Hafiz Goga, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) második embere líbiai trikolórba burkolva lépett a pódiumra, és közölte, hogy nyolc hónapos polgárháború után Líbia felszabadult.
Musztafa Abdel-Dzsalíl, az ÁNT vezetője a pódiumon letérdelve imádkozott, majd közölte: "muzulmán nemzetként az iszlám saríát tekintjük a törvényhozás forrásának, s ezért minden olyan törvény, amely ellentétes az iszlám elveivel, érvényét veszti".
A líbiai vezető megbocsátásra, toleranciára és megbékélésre szólította fel honfitársait, hangsúlyozva, hogy meg kell szabadulniuk a gyűlölettől és az irigységtől.
"Felszólítom a líbiaiakat, hogy fogadják el a törvények uralmát és erőszakkal ne akarjanak jogokat szerezni maguknak" - fogalmazott Abdel-Dzsalíl.
Azt is kijelentette, hogy Líbia továbbra is betartja minden nemzetközi szerződését. Musztafa Abdel-Dzsalíl kilátásba helyezte, hogy olyan bankokat hoznak létre, amelyek a kamatszedést elutasító hitelv szerint végzik tevékenységüket.
Mahmúd Dzsibríl, az ÁNT második embere a nap folyamán közölte: már zajlanak a tárgyalások az átmeneti kormány felállításáról. Mint elmondta, ő maga nem vesz részt ebben a kormányban, amelynek felállítása egyébként egy héttől egy hónapig tartó időt vesz igénybe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


