Áram nélkül 900 ezer amerikai háztartás
Tartós sötétség Irén nyomában
Csaknem egy héttel az Irén hurrikán elvonulása után, pénteki becslések szerint 895 ezer fogyasztónak még mindig nem állították helyre az áramellátását az Egyesült Államok keleti partvidékén.
2011.09.02 20:18MTIA legsúlyosabb helyzetben 9,6 millió ember volt elvágva a villamosenergia-szolgáltatástól. Rhode Island államban egy helyi szenátor vizsgálatot sürgetett, Massachusettsben pedig a jövő héten törvénytervezetet készülnek beterjeszteni, amely arra kötelezné az áramszolgáltatókat, hogy kétnapi kártérítést fizessen minden nap áramszünet után. Sok háztartásban nincs vízellátás sem, mert a szivattyúk is villanyüzemeltetésűek.
A New York állambeli Long Islanden az önkormányzat ingyenes zuhanyt és filmvetítést biztosít a bajba jutottak számára. Az üzemzavar elhárításán a helyi erők mellett az ország belsejéből, így Kansas és Idaho államból érkezett szakemberek dolgoznak.
Az utóbb trópusi viharrá gyengült Irén 13 államban a legkevesebb 46 halálos áldozatot szedett. Vermontban, ahol az utak nagy részét még mindig nem sikerült járhatóvá tenni, a Nemzeti Gárda légi úton szállított a rászorulóknak vizet, élelmet és a legszükségesebb használati tárgyakat.
A miami Nemzeti Hurrikán Központ pénteken trópusi viharriadót hirdetett Mississippi, Texas és Louisiana állam területén - beleértve New Orleans környékét is. Az érintett vidékeken 25-50 centiméternyi eső eshet és a szél sebessége megközelítheti az óránkénti 100 kilométert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06