Kemény szankció a brutalitás miatt
Uniós olajembargó Szíria ellen
Brüsszelben bejelentették: az Európai Unió betiltotta az olaj és olajtermékek behozatalát Szíriából.
2011.09.02 15:55MTIAz úgynevezett írásos eljárással meghozott döntés értelmében a szíriai olajimportügyletekhez nem nyújtható sem pénzügyi, sem biztosítási szolgáltatás uniós részről.
Az EU-országok képviselői már két héttel ezelőtt tervbe vették, hogy megtiltják nyersolaj és olajszármazékok, így benzin vásárlását Szíriától, mert a damaszkuszi rezsim továbbra is brutálisan és véresen elnyomja a belső tiltakozásokat. Az elvi politikai célkitűzés után azonban pontos jogi formába kellett önteni a szankciós intézkedéseket.
E feladat szakértői szintű elvégzése után a kormányoknak meghatározott időn belül kellett meghozniuk a politikai döntést, így a szankciós határozat pénteken vált elfogadottá - majd a szombaton megjelenő EU-közlönyben való közzététellel lép hatályba.
Statisztikai adatok szerint a szíriai olajexport 95 százaléka irányul az Európai Unióba.
Az olajembargó-döntés bejelentésével együtt közölték, hogy az EU további érintettekre terjesztette ki azokat a szankciókat, amelyek a szíriai rendszer támaszát jelentő magán-, illetve jogi személyeket sújtják.
A szankciók tartalma egyfelől a külföldön fellelhető javak befagyasztása, illetve magánszemélyek - köztük Bassár el-Aszad elnök - esetében ezen felül az EU-ba való beutazási tilalom. Ezúttal négy természetes személlyel és három jogi személlyel bővült a szankcionáltak listája.
Emellett továbbra is érvényben van a májusban elrendelt fegyverszállítási embargó Szíriával szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


