Nagyobb önmérsékletet sürget Peking
Kína a szíriai erőszak ellen
Kína "nagyobb önmérsékletet" sürgetett szerdán Szíriában azt követően, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa jóváhagyta az országban lezajlott jogsértéseket kivizsgáló független nemzetközi bizottság felállítását.
2011.08.23 16:20MTI"Kína fokozott figyelemmel követi a szíriai események menetét, valamint felszólítja a szíriai feleket, hogy tanúsítsanak nagyobb önmérsékletet, illetve kerüljék az erőszak alkalmazását" - közölte nyilatkozatában a kínai külügyminisztérium.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kedden nagy szavazattöbbséggel olyan határozatot fogadott el, amely elítéli a szíriai hatóságok által a rendszerellenes tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot és követeli, hogy Damaszkusz működjön közre a március óta elkövetett atrocitások kivizsgálásában.
Oroszország és Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaiként az elmúlt hónapokban határozottan ellenezték egy Bassár el-Aszad szíriai elnök elleni határozat elfogadását.
Kína egyébként Oroszországgal, Kubával és Ecuadorral együtt leszavazta a szíriai emberek elleni jogsértéseket kivizsgáló bizottság felállítását.
Szíriában március óta tart az Aszad-rezsim elleni felkelés, az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a demokráciát követelő tüntetések elnyomása során eddig 2200 ember veszítette életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


