Az EU és az USA is kérvényezte
Szíria: összeül az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa?
Egy Szíria ügyében tartandó rendkívüli ülés összehívását kérte az ENSZ Emberi Jogi Tanácsától az Európai Unió, az Egyesült Államok és néhány arab ország szerdán.
2011.08.17 16:29MTIA Tanács már jövő hétfőn összeülhet - mondta az AFP francia hírügynökségnek egy európai diplomata.
A rendkívüli ülésen a Tanács 47 tagjának meg kell egyeznie egy határozatról, amelyben elítélik a szíriai kormányellenes tüntetések véres leverését, és az ügyet kivizsgáló nyomozóbizottság felállítását kérik.
A legutóbbi, április ülésén a genfi központú szervezet már elítélte, hogy a szíriai biztonsági erők a békés tüntetőkre lőttek és követelte a feltételezett más erőszakos bűntények kivizsgálását.
"A helyzet romlása miatt fenn kell tartanunk a nyomást Szírián. Ezzel az Európai Unió összes tagállama, és több arab ország, köztük Kuvait is egyet ért" - fejtette ki ugyanaz a diplomata.
A ritkán előforduló rendkívüli ülés összehívásához a tagországok több mint kétharmadának kezdeményezése szükséges, szerdán húsz ország kérte a találkozó megrendezését.
Az ENSZ legfőbb szerve, a Biztonsági Tanács (BT) csütörtökön ül össze Szíria ügyében, és a megbeszélésen az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Navi Pillay is részt vesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


