Mit mondott Mikola Azarov?
Timosenko-per - tanúként hallgatták ki az ukrán kormányfőt
Váratlanul megjelent Julija Timosenko ukrán ellenzéki politikus, volt kormányfő bírósági tárgyalásán pénteken Mikola Azarov jelenlegi miniszterelnök, akit tanúként hallgattak meg elődje perében.
2011.08.05 12:48MTIAzarovot, aki testőrei kíséretében érkezett, Rogyion Kirejev elnöklő bíró hallgatta meg a hivatali hatáskörrel való visszaéléssel vádolt Timosenko jelenlétében. Timosenko azonnal tolmácsot követelt, hogy lefordítsa az oroszul tanúskodó Azarov szavait.
"Nem értek oroszul. Hozzanak egy tolmácsot, hogy lefordítsa, mit mond az ukrán miniszterelnök, aki nem tud ukránul" – jegyezte meg Timosenko, aki persze jól tud oroszul.
A bíróság elnöke válaszul, a vonatkozó törvényekre hivatkozva közölte, hogy a tanúnak joga van azon a nyelven megszólalni, amelyen akar. Timosenkót, akit akár tíz évi börtönnel is büntethetnek, azzal vádolják, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron történő vásárlásáról szóló szerződések aláírását, amelyek így rendkívüli előnytelenek voltak Kijev számára.
A per június 24-én kezdődött meg, és Timosenko a szemére vetette a bíróságnak, hogy valójában Viktor Janukovics elnök megbízásából jár el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


