Kirakatban a volt ukrán kormányfő?
Folytatódott a Julija Timosenko elleni kijevi per
Egy kijevi bíróságon folytatódott hétfőn a hatalommal való visszaéléssel vádolt volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko pere.
2011.07.04 10:48MTIAz egykori miniszterelnököt többek között azzal vádolják, hogy hivatali hatalmával visszaélve, 2009-ben Ukrajna számára előnytelen gázszállítási szerződéseket kötött Oroszországgal, illetve kormányfőként utasítást adott a kiotói (szén-dioxid-kibocsátási) kvóták eladásából származó összeg egy részének nem rendeltetésszerű felhasználására. Az így okozott kárt mintegy 200 millió dollárra becsülik.
A per a múlt héten szerdán kezdődött. Timosenko cáfolja az ellene felhozott vádakat, és politikai indítékúnak tartja az ellene indított eljárást. Amennyiben bűnösnek találják, héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.
A tárgyalás rendkívüli biztonsági intézkedések közepette zajlik.
A bíróság közelében mintegy 10 autóbusz parkol, amelyekben az ukrán rendőrség Berkut (szirti sas) nevű különleges egységének emberei várakoznak bevetésre készen. A tárgyalóteremben az exkormányfő pártja, a Bjut néhány képviselője és mintegy 20 újságíró tartózkodik. Amikor a bíró belépett a teremte Timosenko és hívei ülve maradtak, akárcsak korábban, tiltakozva az eljárás ellen. A volt kormányfő hétfőn, akárcsak múlt szerdán, ismét nem volt hajlandó megmondani személyes adatait a bírónak arra hivatkozva, hogy azok szerepelnek az ügy irataiban és személyi igazolványában, amelyeket már korábban benyújtott.
A bíróság épületétől nem messze mintegy 500 ember gyűlt össze, Timosenko hívei és az ellentábor képviselői is.
Timosenko 2004-ben vezéralakja volt a Nyugat-barát Viktor Juscsenkót Viktor Janukoviccsal szemben az elnöki székbe segítő "narancsszínű forradalomnak", majd a kormányfői székbe került. A gazdasági nehézségek, a lassú reformok és a "narancsszínű táboron" belüli állandó torzsalkodás miatt azonban a 2010-es elnökválasztáson alulmaradt az oroszbarát Janukoviccsal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


