A Szovjetúnió a nácikra kente volna
Katyni mészárlás: a hozzátartozók csak jelképes elégtételt várnak Oroszországtól
A szerdai lengyel sajtó azt írja: a katyni (Katiny) áldozatok hozzátartozói, akik az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB) keresik igazukat, csupán jelképes elégtételt várnak el Oroszországtól, és nem zárkóznak el a peren kívüli megegyezés elől.
2011.07.13 11:52MTIA strasbourgi székhelyű EJEB kedden értesítette a lengyel külügyminisztériumot, hogy befogadta a katyni családok panaszát. A hozzátartozók azt szeretnék elérni, hogy Oroszország rehabilitálja a szovjet állambiztonsági rendőrség (NKVD) által 1940 tavaszán titokban kivégzett mintegy 22 ezer lengyel hadifoglyot, hivatásos és tartalékos tisztet és civilt.
Először történik meg, hogy a katyni bűntényt egy nemzetközi igazságügyi fórum fogja vizsgálni. A második világháború után a Szovjetunió maga nyújtott be keresetet, mert a náci Németországra akarta hárítani a felelősséget a mészárlásért.
Az EJEB három lengyel keresetet formai okokból elutasított. Mint Marcin Bosacki lengyel külügyi szóvivő közölte, a lengyel kormány nem is tudott ezek létezéséről. Két, a lengyel kormány által is támogatott panaszt viszont befogadott a strasbourgi testület. Az elsőt 2007-ben Jerzy Janowiec és Antoni Trybowski, a másodikat 2009-ben Witomila Wolk-Jezierska és 12 további hozzátartozó nyújtotta be. Köztük van a több mint 90 éves Ojcumila Wolk, a még élő kevés katyni özvegy egyike.
Wolk-Jezierska a Gazeta Wyborcza című lapnak nyilatkozva örömét fejezte ki a strasbourgi döntés felett, de egyúttal sajnálatát amiatt, hogy az ügy vontatottan halad. Az érintettek lassan távoznak az életből, néhány napja halt meg az egyik panaszos - mondta.
A peren kívüli megegyezésről szólva kijelentette: egyetlen feltételük a rehabilitáció és valamilyen erkölcsi elégtétel. Soha nem követeltek pénzügyi kártérítést. "Oroszországban okos, értelmes emberek vannak, feltételezem, előbb-utóbb eljutnak odáig, hogy le kell zárni az ügyet" - mondta.
A 12 katyni hozzátartozó jelképes, 1 eurós kártérítést követel Oroszországtól a strasbourgi bíróságon, bár - Anna Sztavickaja orosz ügyvéd szerint, aki a hozzátartozókat az orosz bíróságokon képviselte - akár fejenként 100 ezer eurót is kaphatnának.
Ireneusz Kaminski, a panaszosok ügyvédje szerint a strasbourgi ítélet akár néhány hónapon belül várható, de tekintettel a nyári szünetre, inkább már csak 2012-ben.
Kapcsolódó írások:
- Nem múlt el balhé nélkül a megemlékezés Kaczynskiről
- Az orosz kommunisták parlamenti bizottságot javasolnak a Katynban történtek kivizsgálására
- Az orosz legfelső bíróság lezárta az 1940-ben kivégzett lengyel tisztek ügyét
- Helybenhagyták a katyni tömeggyilkosság ügyének lezárását
- Demszky Gábor: Katyn ugyanolyan fontos, mint Auschwitz
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


