Az ENSZ főtitkárhelyettese reménykedik
Virágba borítja a Közel-Keletet az arab tavasz?
Kiyo Akasaka, az ENSZ főtitkárhelyettese azt mondta: remélhetőleg kedvező hatása lesz az arab tavasznak a közel-keleti békefolyamatra, az izraeli-palesztin párbeszédre.
2011.07.11 19:12MTIAz egyebek között Tunéziában és Egyiptomban történt események nagyon biztatóak, a demokratikus változások a szabadságjogok és az emberi jogok erőteljesebb biztosítása, a sajtó- és véleményszabadság, a szociális jogok, a nők jogainak erősítése irányába mutatnak - mondta az ENSZ-főtitkár kommunikációs és tájékoztatási ügyekért felelős helyettese, aki egy közel-keleti témájú nemzetközi médiaszemináriumra érkezett a magyar fővárosba.
Az arab világ friss eseményeinek hatása a közel-keleti békére lesz az egyik központi téma az ENSZ tájékoztatási főosztálya által szervezett kétnapos tanácskozáson, amelyet A béke kilátásai: A jelen kihívásainak megértése és az akadályok leküzdése címmel rendeznek kedden és szerdán a Külügyminisztériumban.
A magyar kormány felajánlotta, hogy az esemény házigazdája lesz, tavaly Portugáliában, a megelőző években pedig Brazíliában, Ausztriában és Japánban rendeztük meg a szemináriumot - mondta Kiyo Akasaka.
Az arab tavasszal kapcsolatban megjegyezte: a szíriai és líbiai helyzet ebben a pillanatban nem kimondottan biztató, azokat a vezetőket, akik nem hallgatnak a nép hangjára, el kell számoltatni tetteikért, az erőszakos elnyomásért, az emberi jogok megsértéséért.
Az 1991 óta majdnem minden évben megrendezett, sorrendben 18. médiaszemináriumon 70-100 ember, elsősorban izraeli és palesztin újságírók, nemzetközi tudósítók, kutatók, korábbi és jelenlegi politikusok, továbbá a civil társadalom képviselői és ENSZ-tisztviselők részvételére számítanak.
Ismert személyiségek is érkeznek Budapestre, köztük Joszi Beilin volt izraeli igazságügyi miniszter, Rijad H. Manszur, az ENSZ melletti állandó palesztin megfigyelői küldöttség vezetője, továbbá Joe Lauria, a The Wall Street Journal tudósítója New Yorkból és Abderrahim Fukara, az al-Dzsazíra katari hírtévé washingtoni irodavezetője.
A szeminárium célja egyrészt az, hogy a közvélemény figyelmét a közel-keleti békefolyamatra irányítsa, másrészt, hogy serkentse az izraeli-palesztin párbeszédet. "Nem tárgyalások lesznek, hanem a helyzet megértését segítő eszmecserét folytatunk" - mondta a világszervezet főtitkár-helyettese.
Kiyo Akasaka elmondta: a szeminárium kiemelt témája az új média és a vizuális média szerepe a békefolyamatok előmozdításában, az emberek közötti kommunikáció javításában. A szociális média segíti a gyorsabb és szélesebb körű kommunikációt, de nem maga a média, hanem az emberek gondolatai játszanak főszerepet ezekben a nagyobb demokráciát és több szabadságot, az elnyomó kormányok leváltását követelő mozgalmakban - mondta.
A szeminárium megnyitóján köszöntőt mond Németh Zsolt külügyi államtitkár, és ismertetik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár üzenetét. A nyitó előadást Robert Serry, a világszervezet különleges közel-keleti békekoordinátora, az ENSZ-főtitkárnak a Palesztin Felszabadítási Szervezethez és a Palesztin Hatósághoz rendelt személyes képviselője tartja. A vitafórumokat Kiyo Akasaka ENSZ-főtitkárhelyettes, Eduardo Ulibarri, az ENSZ tájékoztatási bizottságának elnöke, Costa Rica ENSZ-nagykövete és Sitkei Levente, a Magyar Nemzet szerkesztője moderálja.
Ez a szeminárium talán apró lépés azokhoz a Közel-Kelettel kapcsolatos nagy politikai kezdeményezésekhez képest, amelyek a nemzetközi sajtó szalagcímei között szerepelnek, de remélhetőleg fontos szerepe játszik az izraeli-palesztin viszony javításában - mondta Kiyo Akasaka ENSZ-főtitkárhelyettes.
Kapcsolódó írások:
- G8: 40 milliárd dollár az "arab tavasz" támogatására
- G8-csúcs: az "arab tavasz" lesz a fő téma
- Bin Laden egy ki nem adott üzenetében üdvözölte az "arab tavaszt"
- Páncélosok törtek be több dél-szíriai városba - sok a halott
- Német szakértő: segítheti az "arab tavasz" kibontakozását a terroristavezér halála
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


