A kormány elítélte
Mellszobrot kapott egy volt nácibarát politikus Szlovákiában
Nyilatkozatban ítélte el szerdán a szlovák kormány, hogy Rajecben (Zsolna járás) mellszobrot állítottak Ferdinand Durcanskynak, a II. világháborús fasiszta szlovák állam egyik vezető politikusának.
2011.07.06 20:01MTIA korabeli szlovák állam zsidóellenes és nácibarát politikájának ismert képviselőjeként számon tartott Durcanskyt 1947-ben halálra ítélték.
Ján Rybárik polgármester a mellszobor felállítását azzal indokolta, hogy Durcansky Rajecben született, s a történészek szerint életművében több a pozitívum, mint a negatívum.
A vitatott személyiség mellszobrának köztéri felállítása ellen már korábban tiltakozott a Human polgárjogi mozgalom, a szlovákiai zsidó hitközségek szövetsége, az antifasiszták szövetsége, néhány más szervezet és számos helyi lakos is.
A Human mozgalom júniusban feljelentést is tett a rendőrségen, amelynek alapján a hatóságok szélsőséges mozgalmak népszerűsítése miatt vizsgálatot indítottak. A mozgalom ugyanakkor aláírásgyűjtést is kezdeményezett a mellszobor eltávolítása érdekében.
A kormány nyilatkozatában elismeri: a hatályos szabályok szerint a köztéri szoborállítás a helyi önkormányzat jogkörébe tartozik, s abba a kormány nem szólhat bele.
A kabinet tagjai ugyanakkor irányadónak tartják a szlovák tudományos akadémia történeti intézetének nyilatkozatát, amelyben egyebek között ez áll: "Ferdinand Durcansky a Német Birodalom híveként lépett fel...magas állami tisztségekben hozzájárult a nem demokratikus rendszer megerősítéséhez, valamint az antiszemita jogi normák előkészítéséhez, elfogadásához és alkalmazásához."
A nyilatkozat szerint a szlovák kormány elítél minden olyan kísérletet, amelynek célja rehabilitálni az egykori totalitárius rendszerek jelképeit és elitjeit, amelyek felelősek a bűnökért és az emberi jogok durva megsértéséért.
Ferdinand Durcanskynak nagy szerepe volt az első Csehszlovák Köztársaság 1939-es felbomlásában. A politikus 1938 és 1940 között több miniszteri tisztséget is betöltött Szlovákiában. Miután külügyminiszterként megpróbált részben önálló szlovák utat keresni, menesztették tisztségéből.
1945-ben Nyugatra menekült. 1947-ben Szlovákiában távollétében háborús bűnösnek nyilvánították és halálra ítélték. Az ítélet ma is jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


