Zéró takarékosság?
MKP: a szlovák kormány nem teljesítette gazdasági ígéreteinek zömét
Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) gazdasági és régiófejlesztési alelnöke azt állítja: nem teljesítette gazdasági ígéreteinek zömét kormányzása első évében az Iveta Radicová vezette szlovák koalíciós kormány.
2011.06.29 19:45MTI"A kormány elkötelezte magát a takarékosság mellett, de ennek ellenére megemelte az adóterheket. Az állami kiadások az idén 55 százalékkal magasabbak, mint öt éve, holott három éve a gazdasági válsággal küzdünk" - mutatott rá Farkas Iván közleményében.
Szerinte "nem beszélhetünk régiófejlesztésről, inkább a régiók visszafejlődéséről. Míg Pozsony és a Vág-mente tovább fejlődik, addig Kelet- és Dél-Szlovákia tovább szegényedik".
Az MKP úgy látja, romlott a vállalkozási környezet Szlovákiában, s az utóbbi hónapokban erőteljes áremelkedés tanúi lehetünk. Az infláció mértéke elérte a négy százalékot.
"A világpiaci ármozgások mellett mindez a kormány konszolidációs csomagjának következménye. A folyamat vesztese a mezőgazdaság, következménye az élelmiszerek árának jelentős emelkedése. Közben elkezdődtek a második konszolidációs, megszorítási csomag előkészületei" - fejtette ki a magyar párt alelnöke.
Leszögezte: az MKP nem támogatja a járulék- és adóreform kormány által elfogadott változatát. Ez ugyanis a párt szerint azokat terhelné meg, akiktől azt várja a társadalom és végső soron a kormány is, hogy újabb munkahelyeket létesítésének.
"A közlekedési infrastruktúra terén a D1-es északi autópálya és az R1-es gyorsforgalmi út kivételével minden területen visszaesés tapasztalható. Az elektronikus útdíjrendszer bevezetésének következménye: szemünk láttára mennek tönkre a másod- és harmadosztályú közutak. A vasúti személyszállítás visszafejlődik: szűkítették a járatokat a fő vasúti vonalakon és leépítették a vasúti szárnyvonalak egy részét" - áll a közleményben.
A parlamenten kívüli MKP nem támogatja Görögország további megsegítését, azt, hogy Szlovákia a garanciákon túl készpénzfizetéssel is hozzájáruljon a segélyezéshez, mert a párt szerint "Szlovákia szerepvállalása a kelleténél sokkal erőteljesebb".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


