Oroszország felháborodott
A román államfő is megtámadta volna az oroszokat
Oroszország felháborítónak tartja Traian Basescu román államfőnek azt a kijelentését, miszerint 1941-ben ő is kiadta volna a parancsot Szovjetunió megtámadására.
2011.06.30 18:44MTIBasescu egy héttel ezelőtt egy román televíziós műsorban jelentette ki, hogy Ion Antonescu tábornok, Románia akkori teljhatalmú ura, helyében 1941-ben ő is kiadta volna a parancsot, hogy a román hadsereg - a Harmadik Birodalom szövetségeseként, a Szovjetunió elleni, június 22-én indult offenzívában - lépje át a Prut folyót, mivel - mint fogalmazott - Romániának volt egy szövetségese, s visszaszerzendő területei is voltak.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Alekszandr Lukasevics szerint megengedhetetlenek az olyan szégyentelen provokációk, amelyek a második világháborús fasiszta agressziót igazolják és a nácizmus több millió áldozatainak emlékét szentségtelenítik meg - idézte a román Mediafax hírügynökség az orosz álláspontot.
Az orosz külügyminisztérium indokolhatatlannak tartja annak a támadásnak az igazolását, amely 27 millió emberéletet követelt Szovjetunióban.
Traian Basescu az orosz külügy állásfoglalása után újságírói kérdésre válaszolva elmondta: álláspontja összhangban volt Romániáéval, hiszen a bukaresti parlament korábban elítélte a Molotov-Ribbentrop paktumot, akárcsak az orosz törvényhozás alsóháza, a duma, ezért érthetetlennek tartja a sértett orosz reagálást. Rámutatott: a Szovjetunió már nem létezik, amikor pedig róla beszélnek, akkor az a múltról, a történelemről szól, ma viszont Romániának Oroszországgal vannak kapcsolatai.
A román külügyminisztérium szerint az orosz külügyi tárca nevében tett kijelentés szenvedélyes nyelvezete elfogadhatatlan Románia számára, és sajnálatosnak nevezi az orosz külügyi szóvivő nyilatkozatát, amit egyben helytelennek tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


