Eladta volna a szövetségi szenátori helyet is
Blagojevich, az ultrakorrupt demokrata: húszból tizenhét vád beigazolódott
Korrupcióban, csalásban és zsarolási kísérletben bűnösnek találta hétfőn Chicagóban az esküdtszék Rod Blagojevich volt illinoisi kormányzót: az ellene felhozott 20 vádpontból a testület szerint 17 beigazolódott.
2011.06.28 07:30MTIBlagojevichet amiatt is elmarasztalták, hogy megpróbálta eladni a Barack Obama elnökké választása után 2008-ban megüresedett illinoisi szövetségi szenátori helyet. A vádpontok közült többet is 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak. Rod Blagojevich, aki a várakozások szerint 6-11 évi börtönt kaphat, a bíró döntése értelmében csak külön engedéllyel hagyhatja el Észak-Illinoist.
A jelenlegi a tavaly augusztusban lezárt per újratárgyalása volt, amikor az esküdtek a 24 vádpontból csak abban tudták elmarasztalni a politikust, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI-nak), a többi kérdésben szavazategyenlőség alakult ki. A védelem a második verdikt nyomán július 25-ig kezdeményezheti a perújrafelvételt .
A második per esküdtszéke 10 napi tanácskozás után egy vesztegetési vádpontban felmentette a volt kormányzót, két zsarolási kísérlet ügyében pedig egyenlően oszlottak a szavazatok. Az új ítélet több, mint két évvel azután született meg, hogy az FBI emberei letartóztatták a még hivatalban lévő Blagojevichet. A demokrata politikust második mandátumának utolsó évében, 2009-ben fosztotta meg tisztségétől az illinoisi törvényhozás.
A vád szerint Blagojevich pénzbehajtó gépezetként üzemeltette Illinois szövetségi államot. Egy, az első tárgyaláson lejátszott hangfelvétel szerint egyébként az ex-kormányzó erősen nehezményezte, hogy az elnökké választott Barack Obama nem kínált fel neki kormányzati tisztséget azért cserébe, mert annak idején támogatta abban, hogy elnyerhesse az egyik illinoisi szenátori helyet a washingtoni törvényhozásban.
Az állam előző kormányzóját szintén elítélték korrupció miatt, a republikánus George Ryan jelenleg 6 és fél éves büntetését tölti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


