integritas.asz.hu
Korrupciós kockázati térkép: így téved a mutyiba a magyar
Mától bárki interneten is elérheti integritas.asz.hu címen az Állami Számvevőszék által készített úgynevezett Korrupciós kockázati térképet. Ezt magánszemélyek és vállalkozók egyaránt használhatják. A tájékoztató a korrupciós veszélyekre figyelmeztet.
2011.06.23 14:14MR1- KossuthEgy korábbi, benyomásokon alapuló felmérés szerint egy átlagos magyar egy év alatt száz esetből tíz alkalommal él át valamilyen korrupciós ügyet. Az Állami Számvevőszék most nyilvánosságra hozta egy hét éve tartó vizsgálat eredményét, amely költségvetési intézményeknek, önkormányzatoknak, iskoláknak, egyetemeknek, minisztériumoknak feltett konkrét kérdésekre adott válaszokon alapul, és így mérte fel, melyik intézmény dolgozói vannak leginkább kitéve a korrupció lehetőségeknek.
Elkészült egy kockázati térkép is, amely három kategóriába sorolta az intézményeket. Azok közül, amelyek feladataikból adódóan voltak jobban kitéve a visszaéléseknek, a legveszélyeztetettebbek a helyi önkormányzatok, ezek toronymagasan vezettek a listán.
A második mérési alap, az intézmények napi működésből eredő korrupciós kockázatokat jelzi. Ennél az egyetemek, főiskolák és a kormányzati szervek vezetik a sort.
A harmadik vizsgálati szempont pedig az ellenőrzés hiányából fakadó korrupciós veszély, itt érdekes módon azok az intézmények vezetnek, amelyekről nem is gondoltuk volna, hogy visszaéléseknek adhatnak helyt: óvodák, bölcsődék általános iskolák, kulturális intézmények.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


