Megszívták
Droggal kereskedő rendőrök kerültek előzetesbe
Kábítószerrel kereskedő budapesti rendőröket helyeztek előzetes letartóztatásba; a két tiszthelyettes hetente vitt drogot borsodi dílereknek.
2011.05.31 08:27MTIA Repülőtéri Rendőr Igazgatóság két munkatársa látta el kábítószerrel hónapokon keresztül a miskolci diszkókat. A rendőrök hetente vitték a drogot a borsodi dílereknek, akik aztán a szórakozóhelyeken árulták a fiataloknak - közölte az MTV Híradója hétfő este.
A két rendőr a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren teljesített szolgálatot. A bíróság a hétvégén előzetes letartóztatásba helyezte őket, és munkahelyükön fegyelmi vizsgálat is indult ellenük. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) nemrég olyan információk birtokába jutott, hogy a két fiatal rendőr esetleg kábítószerrel kereskedik. Az NVSZ titkosszolgálati eszközöket is felhasználva gyűjtötte az adatokat. A házkutatáskor mindkettőjüknél találtak egy-egy engedély nélkül tartott pisztolyt és lőszereket is.
Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője a Híradónak elmondta: ők voltak többek között azok, akik a fővárosból Miskolcra szállították a kábítószert, jelen esetben speedet, és ott a fogyasztók körében értékesítettek.
A borsodi rendőrök őrizetbe vették azt a három miskolci dílert is, aki nagy tételben vásárolta a kábítószert a rendőröktől. Tizenöt fogyasztó ellen is eljárás indult. Az egyik rendőrt a parancsnoka felfüggesztette beosztásából, a másik önként felmondott - hangzott el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


