A feleség a tettes?
Vádemelést javasol a rendőrség egy berettyóújfalui gyilkosság ügyében
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudatta: befejezte az eljárást a rendőrség a 2010. februári berettyóújfalui gyilkosság ügyében, a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték el az ügyészségnek.
2011.05.25 14:19MTIVezendi Jánosné rendőr őrnagy közölte: a megalapozott gyanú szerint a 31 éves berettyóújfalui férfit a felesége ölte meg.
A férj és felesége a gyanú szerint életközösségük megromlása miatt keveredtek vitába, a 27 éves nő többször megszúrta a férfit, utána gyúlékony anyaggal leöntötte és felgyújtotta.
A nőt őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A rendőri eljárást előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanújával folytatták.
A rendőrség 2010. február 8-án este bejelentés alapján jelent meg a férfi lakásán, ahol a fürdőkádban holtan találták meg. A lakásban tartózkodott az elhunyt felesége, sokkos állapotban.
Az elhunyt titkárként dolgozott a berettyóújfalui városi bíróságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


