Életveszélyesen megsérült a férfi
Éles ellentétek Tompán: két év börtön jár a "fogyatékosra" verésért
Jogerősen két év szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a tompai férfit, aki súlyosan bántalmazta, életveszélyesen megsebesítette egy haragosát.
2011.03.10 11:18MTIA két férfi először 2007 decemberében szólalkozott össze egy tompai kocsmában, ahol dulakodtak is, s a későbbi sértett elszakította a vádlott pulóverét. A megtámadott férfi elhagyta az italboltot, de közölte, hogy a történteknek még következménye lesz.
Több hónappal később, 2008. március 9-én délután ismét a kocsma előtt találkoztak össze, ahol a későbbi sértett tisztázatlan okból ököllel arcon ütötte a vádlottat, akinek az orra ennek következtében vérezni kezdett, s később kiderült, az orrcsontja darabosan eltört.

A megsérült férfi kocsijával tompai lakására ment, ahol magához vett egy botot, s hogy az őt ért sérelem miatt elégtételt vegyen, visszatért a kocsmához. Ezután az italboltban addig provokálta haragosát, amíg az vele együtt az épület mögé ment. A vádlott itt közepesnél nagyobb erővel fejbe csapta a sértettet, a férfi az ütéstől a földre zuhant, feje a talajhoz csapódott, elveszítette eszméletét, a füléből vér kezdett folyni. A vádlott ezután többször is hasba és mellkason rúgta, a bántalmazásnak csak a kocsmából kijövő vendégek vetettek véget.
A bántalmazás következtében a sértett koponyalapi törést és agysérülést szenvedett, közvetlen életveszélyes állapotba került, s maradandó fogyatékosság - halláscsökkenés, szédülékenység - alakult ki nála.
A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés miatt két év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a vádlottat, megsérült haragosa pedig súlyos testi sértés bűntettéért – a korábban esetében jogerőre emelkedett elsőfokú ítélet szerint – 100 ezer forint pénzbüntetést kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


